e-mail
jelszó
Belépés Tudástár Hírlevél
Belépés
Tudástár
Hírlevél
Lezajlott a demonstráció - IKEgyesület
2010 október 15-én a MÁV ÁBE demonstráló károsultjai kukába dobták az IGAZSÁGOT

 

2010. október 15-én 13 órakor a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium előtt a MÁV Általános Biztosító Egyesület károsultjainak elszánt csoportja jelent meg, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét az őket ért igazságtalanságra.

 

 

Dr. Jurenkó Szabolcs, az IKE elnöke mondott megnyitó beszédét, majd a megjelent demonstrálók, jelképezve a velük történt méltánytalanságot -nyilvánosan kidobták az IGAZSÁGOT– egy Iusticiát, az igazság istennőjét ábrázoló képet egy kukába.

 

Ezt követően az IKE ellenőrző bizottságának tagja, dr. Kocsis Dániel mondott beszédet, miközben a károsultak balesetük idejének és a tőlük követelt összeg megjelölésével kérték az illetékeseket, hogy működjenek közre az őket ért méltánytalan és igazságtalan helyzet orvoslásában.

 

A petíciót a KIM Társadalmi Kapcsolatok Osztályának vezetője, dr. Fótiné dr. Bárdos Zsuzsanna vette át károsultak képviselőitől azzal az ígérettel, hogy 30 napon belül választ kapunk.

 

A Duna Televízó és az Echo Tv híradója is tudósított a rendezvényről, melyeket az alábbi linkekre kattintva tekinthetnek meg:

 

DUNA TV Híradója 2010. 10. 15. 18h

 

 

 ECHO TV Híradója 2010. 10. 15. 19.30h

 

 

 (Az utóbbi műsorban 11 perc 59 másodperctől látható az érintett témáról szóló tudósítás.)

Ezúton is köszönjük mindenkinek a részvételt!!!

 

pörzse
cubeart
Töltés folyamatban...

Fizetős tartalom!

A kért tartalom megjelenítéséhez előbb rendeznie kell egyenlegét.

egyenleg rendezés

Hiba - 404

A kért oldal nem található!

bezár

Hiba - 500

Hiba történt az oldal töltése közben!

bezár