Alapszabály
Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. § (1) bekezdése alapján létrehozzák az Igazságosabb és Biztonságosabb Közlekedésért Országos Egyesületet. Rövidítve „IKE” (Egyesület).
Az Egyesület 2010. január 7-i közgyűlésén az alábbi alapszabályt fogadta el.
I.
Az Egyesület adatai
1. Az Egyesület neve: Igazságosabb és Biztonságosabb Közlekedésért Országos Egyesület
2. Az Egyesület székhelye: 1137 Budapest, Budai Nagy Antal u. 6. 1/3.
3. Az Egyesület működési területe: Magyarország
II.
Az Egyesület célja és feladatai
1. Az Egyesület célja: a magyarországi gépjármű-tulajdonlásra és üzemeltetésre vonatkozó információknak a tulajdonosokhoz történő hatékony eljuttatásának elősegítése, érdekeinek védelme, a gépjármű-tulajdonosok jogtudatos magatartásának elősegítése, a közúti biztonság előmozdítása.
2. Az Egyesület céljának megvalósítása érdekében együttműködik minden állami, társadalmi és gazdálkodó szervezettel, más egyesülettel és szövetséggel, amelyek segítik az Egyesület eredményes működését és céljainak megvalósítását.
3. Az Egyesület céljai megvalósításához szükséges anyagi feltételek megteremtése érdekében a jogszabály előírásai szerint gazdasági, vállalkozási tevékenységet folytathat, gazdasági társaságot és alapítványt hozhat létre, ilyenbe tagként beléphet.
4. Az Egyesület feladatai:
- jogszabályfigyelés
- közösségi portál működtetése, az információk eljuttatása a gépjármű-tulajdonosok közösségtudatának kialakítása érdekében
- jogsegély
- jogszabályok véleményezése, az egyesület álláspontjának lehető legszélesebb körben történő kommunikálása
- érdekvédelem
- közlekedéshez kapcsolódó áruk és szolgáltatások fogyasztói tekintetében fogyasztói érdekképviseleti tevékenység
- oktatásszervezés (elsősegély, gépjármű-vezetői továbbképzések)
- tudományos és egyéb kiadványok kiadása
- az egyesület feladatai körében konferencia és vitafórumok megrendezése
III.
Az Egyesület tagsága
1. Az Egyesület rendes tagja lehet az a természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki elfogadja az Egyesület Alapszabályát és belépési nyilatkozatban vállalja, hogy tevékenyen részt vesz az Egyesület munkájában, valamint fizeti a tagdíjat.
A rendes tag felvételéről – a belépési nyilatkozat Elnökség által történő kézhezvételét követő következő Elnökségi ülésen – az Egyesület Elnöksége dönt.
Az Egyesület rendes tagjának jogai:
– részt vehet az Egyesület tevékenységében és rendezvényein, továbbá a Közgyűlés határozatainak meghozatalában, észrevételeket, javaslatokat tehet, véleményt nyilváníthat az Egyesület működésével kapcsolatban;
– a tag ajánlásokat tehet az Egyesületet érintő kérdések megtárgyalására;
– felvilágosítást kérhet az Egyesület tevékenységéről, amelyre az Egyesület 30 napon belül köteles választ adni;
- Minden tagnak a Közgyűlésen egy szavazati joga van. A tag választhat, illetve választható az Egyesület ügyintéző szerveibe, illetve tisztségeire. Képviseleti joggal együtt járó tisztségre csak 18. életévét betöltött tag választható meg.
– indítványt tehet a Közgyűlés és az Elnökség napirendi pontjaira;
– betekinthet az Egyesület nyilvántartásába;
– a tagok egyharmada írásban ok és cél megjelölésével rendkívüli Közgyűlés és rendkívüli elnökségi ülés összehívását kezdeményezheti
- igénybe veheti az egyesület által nyújtott szolgáltatások teljes körét
- jogsegélyért fordulhat az Egyesülethez
- rendszeres hírlevél kézhezvételére jogosult
- korlátozás nélkül rész vehet az Egyesület rendezvényein
- kedvezményesen részt vehet az Egyesület által szervezett tanfolyamokon
- Egyesület által biztosított egyéb kedvezmények igénybevétele
2. Pártoló tag lehet minden olyan természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki az Egyesület Alapszabályát elfogadja, valamint erkölcsileg és anyagilag támogatja az Egyesület működését. A pártoló tagok felvétele az általuk aláírt belépési nyilatkozat aláírásával és a pártoló egyszeri tagsági díj megfizetésével történik. A pártoló természetes személy tag személyesen, illetve a jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet pártoló tag képviselője tanácskozási joggal részt vehet a Közgyűlésen, szintén igénybe veheti az Egyesület egyes szolgáltatásait, de tisztségre nem választható, szavazati joga nincs. Pártoló tagnak a rendes tagokéval megegyező tagdíjfizetési kötelezettsége nem áll fenn, a pártoló tagi díj egyszeri megfizetése a kötelezettsége. A pártoló tag azonban az általa esetlegesen vállalt további vagyoni és/vagy személyes hozzájárulás teljesítésére köteles. Pártoló tag az egyesülethez jogsegélyért fordulhat és rendszeres hírlevél kézhezvételére jogosult.
3. Az egyesület támogató tagja lehet minden olyan természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki az Egyesület Alapszabályát elfogadja, valamint erkölcsileg vagy anyagilag támogatja az Egyesület működését. A támogató tagok felvétele az általuk aláírt belépési nyilatkozat aláírásával történik. A támogató természetes személy tag személyesen, illetve a jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet támogató tag képviselője tanácskozási joggal részt vehet a Közgyűlésen, de tisztségre nem választható, szavazati joga nincs, az Egyesület által nyújtott szolgáltatások igénybevételére nem jogosult. A támogató tagnak tagdíjfizetési kötelezettsége nem áll fenn, azonban az általa esetlegesen vállalt vagyoni vagy/és személyes hozzájárulás teljesítésére köteles.
4. Az Egyesület természetes személy tagjai jogaikat kizárólag személyesen gyakorolhatják. A jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tagok jogaikat képviselőik útján gyakorolják.
4. Az Egyesület tagja köteles az Egyesület Alapszabályát, határozatait betartani, valamint részt venni az Egyesület munkájában, elősegíteni a kitűzött célok megvalósítását.
5. A tagsági viszony megszűnik:
– a tag halálával,
– az Egyesület megszűnésével,
– a tag kilépésével,
– a tag kizárásával.
6. Az Elnökség kizárja az Egyesület tagjai közül
- azt a tagot, aki hat hónapon keresztül, a hat hónapos határidő lejártát követően hozzá intézett írásbeli felszólítást követő 15 napon belüli határidőben is elmaradt a tagdíj megfizetésével.
- azt, akit bíróság jogerős és végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélt és a közügyektől eltiltott
- azt a tagot, aki az Egyesület céljával, szellemiségével, elfogadott határozataival nyilvánosan ellentétes és összeegyezhetetlen magatartást tanúsít
Az Elnökség tagjainak fegyelmi és kizárási ügyében a Közgyűlés kétharmados többséggel jogosult dönteni. A Közgyűlés határozata ellen ez esetben fellebbezésnek nincs helye.
A kizárt tag a kizárással kapcsolatos határozat ellen, tizenöt napon belül az Egyesület Közgyűléséhez fellebbezéssel élhet, amely a következő Közgyűlésen az Elnökség tájékoztatása, illetve a kizárni kívánt tag védekezésének meghallgatása után egyszerű többséggel dönt a tag kizárásáról.
A kilépési szándékot az Elnökséghez kell írásban bejelenteni. A kilépő tag kilépettnek tekinthető az Elnökséghez megküldött lemondó nyilatkozatával. Az Elnökség a következő Közgyűlésen tájékoztatja a jelenlévőket a lemondott tag személyéről. A kilépés önkéntes, az nem köthető semmilyen szerv elfogadásához. A kilépés bejelentésének tényével a tagsági viszony megszűnik.
7. A tagdíjat és a pártoló egyszeri tagsági díjat a Közgyűlés állapítja meg.
IV.
Az Egyesület szervezete
1. Az Egyesület szervei:
Közgyűlés
Elnökség
Ellenőrző Bizottság
.
2. A Közgyűlés
2.1. A Közgyűlés az Egyesület legfőbb szerve, amelyet a rendes tagok összessége alkot. A Közgyűlést évente egyszer össze kell hívni a hely, az időpont és a napirendi pontok közlésével. A tagnyilvántartásban szereplő minden tag részére meghívót kell küldeni legalább tíz nappal a Közgyűlés időpontja előtt. A Közgyűlés akkor határozatképes, ha a rendes tagok több mint fele jelen van. A közgyűlési meghívóban közölni kell azt az időpontot, amelyben az ismételt Közgyűlést meg kell tartani, ha az eredeti időpontban megtartott Közgyűlés nem lenne határozatképes.
A megismételt Közgyűlés az eredeti meghívóban közölt napirendi pontok körében a jelenlévők számára tekintet nélkül határozatképes, amennyiben az eredeti meghívóban felhívták a tagok figyelmét a távolmaradás következményeire. A Közgyűlés összehívását írásban kérheti a rendes tagok egyharmada a cél és az ok megjelölésével, ebben az esetben az elnök harminc napon belül köteles összehívni a Közgyűlést.
2.2. A Közgyűlést össze kell hívni:
– ha a rendes tagok egyharmada cél és az ok megjelölésével írásban kéri ezt,
– ha az Elnökség vagy az Ellenőrző Bizottság rendkívüli Közgyűlés összehívását tartja szükségesnek,
- ha a Bíróság a Közgyűlés összehívását elrendeli.
2.3. A Közgyűlés összehívása az elnök feladata.
2.4 A Közgyűlés határozatképes, ha azon a szavazati joggal rendelkező (rendes) tagok teljes tagságának több mint a fele jelen van. A határozatképtelenség miatt elhalasztott Közgyűlés változatlan napirend mellett határozatképes a megjelent tagok számától függetlenül.
2.5. A Közgyűlés üléseit az Elnök vezeti. Az Elnök a Közgyűlés levezetésével mást is megbízhat.
A Közgyűlésről jegyzőkönyv készül, amelyet az elnök és két, a Közgyűlés által megválasztott tag hitelesít.
2.6. A Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:
– az Egyesület megalakulásának, feloszlásának, más Egyesülettel történő egyesülésének a kimondása;
– az Alapszabály elfogadása és módosítása;
– tisztségviselők megválasztása és visszahívása;
– tagdíj és a pártolói egyszeri tagsági díj mértékének megállapítása;
– az Elnökség éves beszámolójának elfogadása;
– a kizárásra vonatkozó elnökségi határozat elleni fellebbezés intézése, Elnökség tagjainak kizárási ügyeiben történő döntéshozatal
– döntés minden olyan kérdésben, amelyet jogszabály a Közgyűlés hatáskörébe utal.
2.7. A Közgyűlés határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Minden rendes tagnak egy szavazata van. Szavazategyenlőség esetén az Elnök szavazata dönt.
2.8. A jelenlévő rendes tagok kétharmados szótöbbsége szükséges:
- Az Alapszabály elfogadásához, módosításához;
- Az Egyesület feloszlásához, más Egyesülettel történő egyesülés kimondásához;
- A tag kizárásával kapcsolatban hozott Elnökségi határozat elleni fellebbezés tárgyában való döntéshez
- A tisztségviselők visszahívásához
2.9. A tisztségviselők megválasztása nyílt szavazással történik. Megválasztottnak azt a személyt kell tekinteni, aki az érvényes szavazatok több mint felét megszerezte. Amennyiben a jelöltek közül egyik sem kapja meg az érvényes szavazatok több mint felét, abban az esetben a tisztségre jelölt két legtöbb szavazatot szerzett személy között újabb szavazást kell tartani.
A megismételt szavazás győztese a legtöbb szavazatot kapott személy lesz.
2.10. Az Egyesület tisztségviselőinek visszahívására a szavazati joggal rendelkező rendes tagok teljes tagsága 1/3-nak indokolt írásbeli indítványára a Közgyűlés kétharmados szótöbbséggel hozott határozata útján kerül sor. A tagok indítványukat az Elnökséghez kötelesek írásban eljuttatni, ez esetben az Elnök köteles az indítvány kézhezvételétől számított 30 napon belül a Közgyűlést összehívni. A teljes rendes tagság 1/3-nak megfelelő tagoknak a Közgyűlésen nyílt szavazás útján tett indítványára a tisztségviselők a jelenlévő tagok 2/3-os szótöbbséggel hozott, nyílt szavazás útján elfogadott határozata útján is visszahívhatóak.
Visszahívási indítvány az alábbi okok alapján terjeszthető elő:
- Tisztségviselő az Egyesület Alapszabályba ütköző vagy elfogadott határozatát sértő magatartása
- Tisztségviselő olyan magatartása, amely az Egyesület céljainak elérését sérti vagy veszélyezteti
A tisztségviselői megbízatás megszűnik, amennyiben a tisztségviselő bármilyen okból történő akadályoztatása miatt 2 hónapon keresztül nem tudja gyakorolni tisztségéből eredő kötelezettségeit. A tisztségviselői megbízás megszűnése feltételeinek megállapításáról az Elnökség határoz, ez esetben a tisztségviselő megbízásának megszüntetése és az újabb tisztségviselő választása céljából az Elnökség köteles a Közgyűlést a megállapítás megtörténtétől számított 30 napon belüli időpontra összehívni. A tisztségviselői megbízás megszűnésének feltételeit megállapító határozatot és a Közgyűlés összehívásáról szóló meghívót az Elnökség köteles a tisztségviselő részére írásban megküldeni. A tisztségviselői megbízás megszűnését az összehívott Közgyűlés egyszerű többséggel, nyílt szavazás útján állapíthatja meg, a megbízás megszűnését megállapító határozat esetében a Közgyűlés egyidejűleg gondoskodik új tisztségviselő választásáról. Az új tisztségviselő megbízatása ez esetben a már megválasztott, az adott tisztségviselői testület tagjai megbízatásának idejéig tart.
2.11 A Közgyűlés ülései nyilvánosak. A tagok egyszerű szótöbbséggel hozott határozattal a nyilvánosságot kizárhatják, ha valamely Egyesületi tag jogos magánérdekének védelme, üzleti titok megőrzése vagy közérdek ezt szükségessé teszi.
2.12. Az Elnök a Közgyűlésre tanácskozási joggal meghívhatja állami, társadalmi, gazdasági szervezetek képviselőit illetve magánszemélyeket.
3. Elnökség
3.1.Az Elnökség két Közgyűlés közötti irányítja az Egyesület működését. Az Elnökség szükség szerint, de évente legalább kétszer ülésezik. Az Elnökséget az Elnök írásban hívja össze. Szabályszerűnek az összehívás akkor minősül, ha az elnökségi tagok az ülésről – a napirend egyidejű közlésével - legalább tíz nappal az ülés időpontját megelőzően értesülnek. Az Elnökség ülései fő szabály szerint nyilvánosak, azonban az elnökségi tagok a nyilvánosságot kizárhatják, ha valamely Egyesületi vagy Elnökségi tag jogos magánérdekének védelme, üzleti titok megőrzése vagy közérdek ezt szükségessé teszi.
Az Elnökség határozatait egyhangúlag hozza. Határozatképtelenség esetén legkésőbb 30 napon belül az Elnökséget ismételten össze kell hívni. Határozatképtelenség miatt ismételten összehívott ülések is csak akkor határozatképesek, ha azokon mindkét elnökségi tag jelen van. Az Elnökség üléseire – annak tárgykörére figyelemmel – esetenként további tagok hívhatók meg.
3.2. A kéttagú Elnökséget a Közgyűlés választja meg az Egyesület tagjai sorából 1 éves időtartamra.
Az Elnökségnek az 1989. évi 2. tv. 8. § (1) alapján az Egyesület azon rendes tagja lehet tagja, aki a közügyek gyakorlásától nincs eltiltva, és magyar állampolgár vagy a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározottak szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik, vagy a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt vagy letelepedett jogállású, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkezik.
3.3 Az Elnökség feladata és hatásköre:
- tagsági viszony keletkezésével és megszűnésével kapcsolatos eljárás;
- A Közgyűlés összehívásával, működésével kapcsolatos előkészítő és a Közgyűlés munkáját elősegítő szervező tevékenység;
- az Egyesület gazdasági tevékenységével kapcsolatos döntés előkészítő munka, az éves programok, a költségvetés megvitatása és elfogadása;
- az Egyesület Szervezeti és Működési Szabályzatának megvitatása és elfogadása;
- az Elnök éves beszámolójának elfogadása;
- személyzeti munka irányítása;
- tisztségviselők, ügyintézők beszámoltatása;
- az Egyesület tagjának kizárásával kapcsolatos eljárás;
- minden olyan eljárás, amely nem tartozik a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe, és amelyeket az Elnökség hatáskörébe von.
Az Elnökség határozatképes, ha tagjai közül minden Elnökségi tag jelen van. Az Elnökségnek csak olyan cselekvőképes nagykorú személy lehet tagja, aki nincs eltiltva a közügyek gyakorlásától és tagja az Egyesületnek.
Az Elnökség határozatait egyhangú döntések útján hozza meg.
3.4. Az Egyesület tisztségviselői
3.4.1.Az Egyesület elnöke
Az Egyesület elnökét 1 éves időtartamra a Közgyűlés választja, aki tevékenységével a Közgyűlésnek felelős.
Az Elnök feladata és hatásköre:
- az Egyesület tevékenységének irányítása;
- a Közgyűlés összehívása, határozatainak ellenjegyzése;
- a Közgyűlés és az Elnökség által hozott határozatok és állásfoglalások végrehajtásának irányítása és ellenőrzése;
- kapcsolattartás más társadalmi és érdekképviseleti szervezetekkel;
- irányítja az Elnökség munkáját;
- vezeti az Elnökség üléseit;
- képviseli az Egyesületet, gyakorolja a cégjegyzési jogot;
- önálló képviseleti joggal rendelkezik az Egyesület Bankszámlája felett;
- intézkedik és dönt a hatáskörébe utalt ügyekben;
- összehívja az Elnökség üléseit;
- vezeti az ügyintéző apparátust;
- irányítja az Egyesület gazdálkodását;
- utalványozási jogot gyakorol;
- gyakorolja a munkáltatói jogokat;
- minden olyan feladat ellátása, amelyet jogszabály az Elnök hatáskörébe utal.
3.4.2. Az Egyesület alelnöke
Az Elnököt távollétében az alelnök helyettesíti. Helyettesítés esetén az alelnök teljes joggal képviseli az Egyesületet, és gyakorolja az Elnök jogait, a cégjegyzési jogot is beleértve.
V.
Az Egyesület vagyona és gazdálkodása
1. Az Egyesület éves költségvetés alapján gazdálkodik, amelyet az Elnökség fogad el. Az Egyesület gazdálkodásáról az Elnökség jelentést készít, amelyet elfogadás céljából a Közgyűlés elé terjeszt.
2. Az Egyesület működéséhez szükséges bevételeket az alábbiak jelentik:
- tagsági díjak és pártolói egyszeri tagi díjak, amelyeket a Közgyűlés állapít meg;
- magán és jogi személyek támogatásai;
- az Egyesület gazdasági, vállalkozási tevékenységéből származó bevétel;
- rendezvénybevétel;
- tagok egyéb támogatásai;
- egyéb bevételek.
3. A tagdíjfizetési kötelezettséggel rendelkező rendes tag az erről határozó közgyűlési határozatban megjelölt tagdíjat az adott évre vonatkozóan köteles az erről szóló közgyűlési határozat meghozataláról történő követő 90 napon belül vagy készpénzben az Elnök által erre feljogosított személynek átvételi elismervény ellenében átadni, vagy az egyesület bankszámlájára, a befizetés jogcímének és a tag nevének feltüntetésével megfizetni. A pártoló tag a belépési nyilatkozat aláírását követő 8 napon belül köteles a belépése időpontjában érvényes pártolói egyszeri tagdíjat vagy készpénzben az Elnök által erre feljogosított személynek átvételi elismervény ellenében átadni, vagy a befizetés jogcímének és a pártoló tag nevének feltüntetésével az egyesület bankszámlájára megfizetni.
4. Az Egyesület bevételeivel önállóan gazdálkodik, tartozásaiért saját vagyonával felel. Az Egyesület tagjai az Egyesület tartozásaiért – a befizetett tagdíjakon túlmenően – nem felelnek.
5. Az Egyesület vállalkozási tevékenységéből származó bevételének megállapítását a társadalmi szervezetek gazdálkodási tevékenységéről szóló hatályos jogszabályok alapján végzi.
6. Az Egyesület pénzeszközeit számlán kezeli, készpénzben befizetett díjak számlára történő befizetéséről az Elnök köteles a kézhezvételt követő 60 napon gondoskodni.
VI.
Ellenőrző Bizottság
1. Az Egyesület felügyelő szerve az Ellenőrző Bizottság, amely három főből áll. Az Ellenőrző Bizottság tagjai indokolt esetben visszahívhatóak. Az Ellenőrző Bizottság ügyrendjét maga állapítja meg.
2. Az Ellenőrző Bizottság tagjai tiszteletdíjban, illetve költségtérítésben részesülhetnek. Az Ellenőrző Bizottság tagjai megbízásukat az alapszabályhoz csatolt nyilatkozatuk értelmében vállalják.
3. Az Ellenőrző Bizottság szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal ülésezik. Az Ellenőrző Bizottságot az Ellenőrző Bizottság Elnöke írásban hívja össze. Szabályszerűnek az összehívás akkor minősül, ha a tagok az ülésről legalább tíz nappal az ülés időpontját megelőzően írásban értesülnek, és az ülés tárgysorozatáról leírást kapnak. Az Ellenőrző Bizottság ülései nyilvánosak.
Az Ellenőrző Bizottság határozatait egyszerű többséggel hozza. Az Ellenőrző Bizottság akkor határozatképes, ha azon legalább két Ellenőrző Bizottsági tag jelen van. Határozatképtelenség esetén legkésőbb harminc napon belül az Ellenőrző Bizottságot ismételten össze kell hívni. Határozatképtelenség miatt ismételten összehívott ülések is csak akkor határozatképesek, ha azokon legalább két Ellenőrző Bizottsági tag jelen van. Az Ellenőrző Bizottság üléseire – annak tárgykörére figyelemmel – esetenként további tagok hívhatók meg.
Az Ellenőrző Bizottság tagjait egyenlő jogok és azonos kötelezettségek illetik meg, így különösen: jogosult az Egyesület működését és gazdálkodását ellenőrizni, jelentést, tájékoztatást, illetve felvilágosítást kérni az Egyesület Közgyűlésétől, illetve munkavállalóitól, az Egyesület könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. Jogszabálysértés vagy súlyos mulasztás esetén köteles a Közgyűlést tájékoztatni, és annak összehívását kezdeményezni.
Az Ellenőrző Bizottság ülései nyilvánosak, üléseiről sorszámozott jegyzőkönyvet készít, határozatait ugyancsak sorszámozza.
A jegyzőkönyv tartalmazza: az ülés helyét, idejét, a jelenlévő tagok, meghívott személyek és a jegyzőkönyvvezető nevét, a napirendet, a hozzászólásokat, az érdemi határozatokat és azok hatályát. A jegyzőkönyvet úgy kell vezetni, hogy abból az érdemi döntést támogatók és ellenzők számaránya megállapítható legyen. Az Ellenőrző Bizottság bármely tagja jogosult jegyzőkönyvbe foglaltatni neve feltüntetése mellett a döntésre leadott szavazatát. A jegyzőkönyvet az Ellenőrző Bizottság ülésén a résztvevő tagok aláírják.
VII.
Az Egyesület megszűnése
Az Egyesület megszűnik:
- ha a Közgyűlés az Egyesület feloszlását kimondja;
- ha feloszlatják;
- ha más szervezettel egyesül;
- ha megszűnését megállapítják.
Az Egyesület megszűnése esetén vagyonáról a Közgyűlés rendelkezik, felszámolóként az Egyesület volt ügyintéző szerve, az Elnökség jár el.
VIII.
Vegyes és ráró rendelkezések
Jelen Alapszabályban nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyv, az 1989. évi II. törvény, valamint a mindenkor hatályos egyéb jogszabályok irányadóak.